Cégünk Magyarország dekorációs kellékbázisa. Virágkötészeti és dekorációs kellékek gyártásával, importjával, nagykereskedésével foglalkozunk. 1992 óta vagyunk a piacon, jelenleg 25 állandó munkatárssal dolgozunk, 2009-es árbevételünk 230 M Ft volt.
A fő gondom, ami miatt az Admiral-hoz, ezen belül Potencsik Szilárdhoz fordultam segítségért:
„egykezes” cég voltunk, minimális szervezési struktúrával, azaz erős szervezetlenséggel
a stratégia is hiányzott
világosan éreztem, hogy e miatt egy-két éve megakadtunk a fejlődésben, nem tudunk fejlődni
a folyamatokat nem tudtam kontrollálni
A cég túlnőtt rajtam, közben elmaradt a „céggé, szervezetté” alakulás.
Elkezdtük a Piacképesség Generáló Céges Struktúra programot, amin két munkatársammal vettünk rész, akikkel kezdett közös realitás kialakulni a cégemről és ez önmagában is jó volt. Már nem vagyok teljesen egyedül.
Először tüzet oltottunk a program során. Felmértük, honnan érkeznek a bevételeink, nekiláttunk a bevételtervezésnek, és kidolgoztuk a teendőinket 2010-re. A kidolgozott program bekerült a cégbe.
A konzultáció beindított egy pozitív folyamatot, aminek hatására a termelékeny munkatársak elkezdtek csoporttá fejlődni.
Olyan szervezeti struktúrát alakítottunk ki, ami a jelen helyzetben megállja a helyét és a valós folyamatainkat tükrözi.
Megteremtettük a teljesítmény alapú motivációs rendszer alapjait, a jelenlegi „jelenlét díjazása” helyett.
Felállítottuk a készpénz mozgást követő kimutatást is, ami nagy segítség abban, hogy tudom figyelni, hogy áll a cég pénzügyileg. Ez nagyon fontos a jelen helyzetben, viszont a könyvelésből nem látom időben. Így elkezdtem „látni”.
A program egy biztosan és nagyon megtérülő befektetés volt, konkrétan így életben tudunk maradni, e nélkül pedig egyre nagyobb mértékben veszteséget termeltünk volna.
Nagy fellélegzés volt a Szilárddal végzett közös munka, korábban nem tudtam, hogy mi a gondom, csak nem éreztem jól magam. Pozitív folyamatok és egy egészséges szelekció is elindult a cégben.
Ajánlom az Admiral-t olyan vállalkozóknak, akik eredményesebbé, hatékonyabbá akarják tenni a cégüket, hatékony gazdálkodást és saját piacukon megnövelt versenyképességet szeretnének elérni.