Kétségtelenül nagyon sokat profitált ebben az évben is a vezetésem alatt álló cég, az ATC Hungary Kft. is és személy szerint én is az Admiral által szervezett Workshopokon való részvételből.
Matolay Gábor által levezetett interaktív foglalkozásokra csakis csillagos ötös osztályzatot lehet adni, mert sok jó ötletet, gyakorlati tanácsot kaptam többek között a válság kezelésével, a piacszervezéssel és a HR-munkával kapcsolatban.
Az új személyzet kiválasztásában nagy segítséget nyújtanak Szenczi Judit szakszerű, objektív elemzései, így elmondhatom, hogy ténylegesen rátermett, termelékeny emberek kerülnek a csapatba, akik erősítenek minket.
Ezek mind sokat segítettek abban, hogy az építőiparral kapcsolatos tevékenységet folytató cégünk továbbra is nyereségesen tud működni a mostani időszakban is.
Csak gratulálni tudok az Admiral tulajdonosainak, vezetőinek és munkatársainak!
Ajánlom az Admiralt azoknak a közép- és nagyvállalatok tulajdonosainak, vezetőinek, akik fejlődni és nyereséget termelni szeretnének… 2010-ben és azután is!
Csizmadia László ügyvezető igazgató
ÜZLETI KLUB
A vállalkozások nehézségei a személyzeti ügyek területén
A személyzet kezelése a gyakorlatban
- Képes Ön minden kollégáját könnyedén kezelni?
- Vajon a személyzeti problémák milyen mértékben befolyásolják a cég életét?
Jöjjön el a következő Üzleti Klubunkra, és tudja meg a válaszokat egy gyakorlott cégvezetőtől!
Előadó: Csepregi Csegő A BCL Kft. tulajdonosa
Dátum: 2012. március 5., 17 óra Helyszín: Holiday Inn, Budaörs