Családi vállalkozásunkat Dr. Szántosi Antal indította 1989-ben egy 5 hektáros kis gazdasággal. 1996-ban alapítottuk a Bio Hungaricum Kft-t 150 hektáros bio gazdasággal. 2007-ben vásároltunk egy fagyasztó üzemet Nyírturán.
Ma termelőinkkel együtt mintegy 1.500 hektáron gazdálkodunk, termékeinket 20 országba exportáljuk, forgalmunk 2009-ben 1,6 milliárd Ft volt.
A gyors fejlődés során egyre jobban éreztük a szervezetlenségünkből fakadó veszteségeket és a cégvezetés túlterheltségét, ezért szerettünk volna egy olyan profi szervezetet kialakítani, amellyel stabilizálni tudjuk a cégünket. 2009-ben kerültünk kapcsolatba az Admirallal és azonnal elkezdtük a közös munkát.
A Piacképesség Generáló Céges Struktúra Program során átvizsgáltuk a cégünket, és annak valamennyi fontos folyamatát. Ennek során találtunk néhány hiányosságot, melyeket részben már orvosultunk, illetve programot dolgoztunk ki arra, hogyan oldjuk meg ezeket a jövőben.
Feltártunk egy pár belső tartalékot, melyek megvalósításával javíthatjuk idei eredményünket.
Kidolgoztuk a cég komplett szervezési tábláját, és egy két napos csoportos konzultáció keretében megosztottuk azt cégünk valamennyi középvezetőjével. A két nap során meglepett munkatársaink együttműködő hozzáállása, a vártnál sokkal jobban fogadták a tervezett változtatásokat. Többségük megértette a változások fontosságát és a döntéseink mozgatórugóit.
Már a konzultáció során megtettünk néhány olyan személyzeti változtatást, amely csökkenti a cégvezető leterheltségét.
Legnagyobb vevőinkkel leültünk tárgyalni, és újratárgyaltunk néhány olyan feltételt, amely jelentősen javítani fogja a likviditásunkat és a nyereségünket.
Felelőst neveztünk ki 3 olyan kulcsterületre, melyre eddig nem tudtunk elég figyelmet szentelni. Ettől több milliós veszteség-csökkenést várunk.
Nagyon jó befektetésnek tartjuk az Admirallal való együttműködésünket, biztosak vagyunk abban. hogy a feltárt lehetőségek kihasználása révén befektetésünk többszörösen meg fog térülni a közeli jövőben.
Ajánljuk az Admiralt és a Piacképesség Generáló Céges Struktúra programot minden olyan cégvezetőnek, aki szeretne egy jól szervezett, jól átlátható céget, szeretné feltárni a cégében rejlő belső tartalékokat.
Dr Szántosi Antal,cégalapító Dr Szántosi Antalné és Szántosi Attila tulajdonosok www.biohungaricum.hu
MESTER FÓRUM
Emberkezelés az értékesítésben 2. rész
- Szeretné megtudni, hogy mikor mi jár a tárgyalópartnere fejében?
- Mit gondol, ki irányítja a tárgyalás menetét - akinek van emberismereti tudása, vagy akinek nincs?
Jöjjön el és tudja meg a válaszokat egy értékesítési specialistától!
Előadó: Szerepi Zsolt
Dátum: 2012. június 13., 9-18 óráig Helyszín: Holiday Inn, Budaörs
ÜZLETI KLUB
Kihátrálás a cégből...
- Mi a titka annak, hogy az emberek már több, mint 10 éve a cégnél vannak és nem fásultak be?
-Mit nyer a cég és a tulajdonos, ha „kiszáll” a cégéből, és más piacok felé is elkezd nyitni?
Jöjjön el és tudja meg a válaszokat egy gyakorlott cégvezetőtől!
Előadó: Egy VIP partnercégünk
tulajdonosa
Dátum: 2012. június 4., 17 óra Helyszín: Holiday Inn, Budaörs