látogató számláló
 



„Végre eleget tudok foglalkozni a cég stratégiájával, terjeszkedésével ...”
avagy hogyan dolgozik egy PROFI CÉGVEZETŐ?


2006 nyarán kezdtem dolgozni egy kereskedelmi cég vezetőjével, aki elhozta a konzultációra 2 „vezető” munkatársát is. Akkoriban teljesen kézi irányítással működött a cég, szinte minden döntést ő hozott a cégben, ha távol volt, nem ritkán napokig leálltak a döntést igénylő folyamatok.
Ilyenkor aztán elpanaszolja a cégvezető:
„nem önállóak a munkatársaim, nem képesek egyedül dönteni.”
A munkatársak pedig kicsit lemondóan az alábbiakat mondták: „a főnök mindenben maga dönt, nélküle még egy ceruzát sem vehetünk.
Ha nincs itt, napokig várnunk kell, ha itt van, sorban állás van nála. Ez már örökké így lesz.”
Mondanom sem kell, hogy ezek hallatán nem voltam túlzottan meglepődve, nem ez volt az első ilyen cég, amelyikkel együtt dolgoztam.
Tipikus tyúk-tojás probléma? Önállótlanok az emberek, ezért a cégvezető kénytelen mindenben maga dönteni? Vagy fordítva: a cégvezető mindenben maga dönt, ezért önállótlanná váltak az emberek?
Közel 10 éves tapasztalatom szerint valahogy mindig az utóbbi verzió az igaz. De ne vágjunk a dolgok elébe!
4-esben elkezdtük a szervezetfejlesztési konzultációt, és „tetőtől talpig” kielemeztük a céget.
Már a konzultáció első napjaiban kiderült, hogy a 2 „vezető” munkatársnak nagyon sok jó ötlete van, és neki is láttak a kidolgozásuknak:

• beindítottunk egy új üzletágat, amely azóta is évente több mint 10 millió Ft profitot hoz,
• egy sor területet átszerveztünk, folyamatokat ésszerűsítettünk,
• üzleti elemzések eredményeképpen a saját szállítást kiadta a cég a Postának, ami újabb több milliós megtakarítást hoz éves szinten.
• kineveztünk raktárvezetőt, átszerveztük a raktár teljes tevékenységét,
• a korábban használt 2 számítógépes rendszer helyett megtartottuk a jobbat, és egységesítettük a cégben,
• és végül kialakítottuk a cég új szervezeti struktúráját,
• hosszasan sorolhatnám a jobbnál jobb megoldásokat, de az igazi áttörés csak ezután következett.

A szervezetfejlesztési konzultációt egy 3 napos ún. Beültető tréning követette, ahol a cég vezetőivel végigmentünk a teljes szervezési folyamaton és a létrehozott új szervezeti struktúrán. Ennek a cégnek csak mintegy 20-22 munkatársa van, így mindenki részt vett a tréningen.
A cégvezető igen gáláns módon megadta a módját a tréningnek, levonultunk 3 napra a Balatonra egy kellemes üdülőbe.
A csapat meglepő módon aktív volt, Bár az elején még ott bennük a hitetlenkedés, hogy ezután sem lesz semmi másképp, szép fokozatosan kezdték elhinni, hogy a cégvezető komolyan gondolja: szeretne leadni egy sor feladatot. Átvettük az összes poszt feladatait, felmerültek újabb ötletek és javaslatok. A 3. nap végére együtt volt egy új, tettre kész csapat!
3 hónappal később így összegezte a helyzetet a cégvezető: „közel 2-szer annyi időm van, mint korábban. Rengeteg feladatot átvettek tőlem a kollégák, lelkesebb, motiváltabb a csapat. Ha napokig nem vagyok itt, akkor is zavartalanul mennek a dolgok. Nagyon megváltozott a csapat.”
Mi persze tudjuk, hogy alapvetően nem a csapat változott meg, hanem a cégvezető. Hajlandó volt leadni egy sor feladatot, döntést, és lám nem akadozott emiatt a gépezet, ellenkezőleg. Persze a munkatársak is megváltoztak, végre hozhattak önálló döntéseket, és éltek is ezzel a lehetőséggel.
De ami mindennél fontosabb: a cégvezető végre elég időt tud fordítani a cég stratégiájára, terjeszkedésére, azóta Romániában növekszik a leányvállalatuk forgalma, profitot termel az új üzletág, van ideje Kínába utazni vásárokra, a partnerekhez.
Így dolgozik ma egy PROFI CÉGVEZETŐ!

MESTER FÓRUM



Emberkezelés az értékesítésben

2. rész


 
- Szeretné megtudni, hogy mikor mi jár a tárgyalópartnere fejében?

- Mit gondol, ki irányítja a tárgyalás menetét - akinek van emberismereti tudása, vagy akinek nincs
?
 
 
Jöjjön el és tudja meg a válaszokat
egy értékesítési specialistától!


Előadó:
Szerepi Zsolt
 

 Dátum: 2012. június 13., 9-18 óráig
Helyszín: Holiday Inn, Budaörs

 


ÜZLETI KLUB

Kihátrálás a cégből...


 
- Mi a titka annak, hogy az emberek már több, mint 10 éve a cégnél vannak és nem fásultak be?

- Mit nyer a cég és a tulajdonos, ha „kiszáll” a cégéből, és más piacok felé is elkezd nyitni?
 
 
Jöjjön el és tudja meg a válaszokat
egy gyakorlott cégvezetőtől! 

 

 
Előadó:
Egy VIP partnercégünk
tulajdonosa
 

 Dátum: 2012. június 4., 17 óra
Helyszín: Holiday Inn, Budaörs