látogató számláló
 

MI AZ ADMIRAL HÍRLEVÉL?

 
Ön azért kezdett vállalkozásba annak idején, mert értett a cégvezetéshez? Ugye, hogy nem? A magyar cégvezetők, vállalkozók általában azért indítanak saját céget, mert kiválóak az adott szakmában. Ezt számos hazánkban végzett kutatás igazolja.

A magyar cégvezetők viszont természetesen több hátránnyal indulnak a multik, nyugati cégek vezetőivel szemben. Nemcsak a tőke hiányzik, hanem a vállalkozási kultúra is.
  • Hol tanítanak meg ma Magyarországon arra, hogy hogyan kell embereket motiválni, folyamatosan növekedésben, stabilan tartani egy céget?
  • Hol tanítják meg, hogy hogyan kell folyamatosan új vevőket szerezni és behajtani a kintlévőségeket?
  • Hol tanítják, hogy hogyan kell elérni, hogy a munkatársak pontosan azt tegyék, úgy álljanak hozzá a munkához, ahogyan a vezető elvárja? (Most gyakorlati, használható tudásról beszélünk. Hiszen a főiskolákon, egyetemeken maximum elméleti okoskodásokat lehet elsajátítani, amik mindenről szólnak, csak nem a való életről.)

Ezt az űrt hivatott kitölteni az Admiral, és ezen belül az ingyenes Admiral hírlevél. Azonnal használható, bizonyítottan működő ötletek egy cég életének különböző területeire.


Profitáljon belőle Ön is!


Üdvözlettel:

Az Admiral csapata


 
Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Az Ön telefonszáma:
Az Ön cégének neve:
Cím:
Irányítószám:
Üzenet:
  
 

ÜZLETI KLUB

 

A vállalkozások nehézségei
a személyzeti ügyek
területén


 
 A személyzet kezelése
a gyakorlatban


 
- Képes Ön minden kollégáját könnyedén kezelni?

- V
ajon a személyzeti problémák milyen mértékben befolyásolják a cég életét?
 
 
Jöjjön el a következő Üzleti Klubunkra,
és tudja meg a válaszokat
egy gyakorlott cégvezetőtől!


Előadó:
Csepregi Csegő
A BCL Kft. tulajdonosa

 

 Dátum: 2012. március 5., 17 óra
Helyszín: Holiday Inn, Budaörs