Cégünk Európai Uniós pályázatok készítésével, illetve azok utánkövetésével, projekt menedzs-mentjével foglalkozik. Több mint 10 milliárd forintot nyertünk már partnereinknek szerte az országban.
Hatalmas növekedési terveink vannak, de azt is észrevettük magunkon, hogy a vállalkozásunk növekedésével együtt egyre több olyan problémába ütközünk, amelyre nincs megoldásunk.
Ekkor kerültünk kapcsolatba az Admirallal, amely cég szakmai hozzáértéséről hamar meggyőződtünk. Némi töprengés után belevágtunk a Piacképesség Generáló Céges Struktúra programba, amelyet 2 hónap alatt le is zártunk.
Első lépésben kiértékeltük a munkatársi gárdát, és ez alapján fontos személyzeti döntéseket hoztunk. Megváltunk egy bomlasztó magatartású munkatársunktól. Megtaláltuk az okát annak is, hogy miért nem alakult ki egy stabil szakmai gárda. Ez alapján meghoztuk a döntést, hogy több saját munkatársat fogunk alkalmazni. Kidolgoztuk ennek pontos lépéseit, és azóta fel is vettünk több munkatársat. Új, nagyobb irodába költöztünk, de ha így növekszünk, akkor nemsokára az is kicsi lesz.
Kidolgoztuk a cég teljes szervezeti struktúráját, és meghatároztuk az egyes területek értékes végtermékét. Nagyon jó érzés tisztán látni a cégünket.
A szervezési struktúra kidolgozása során ráébredtünk a jogi terület fontosságára, és el is kezdtük ezt sokkal jobban felépíteni, ma már saját jogásza van a cégünknek, ami nagy nyugalmat ad nekünk. Kidolgoztuk a projekt management irányelveit, ami lehetővé tette, hogy a szakmai irányítást fokozatosan át tudjuk adni egy munkatársunknak.
Mint vezetők állandó időhiánnyal küzdtünk, a konzultáció alatt és azóta is adunk le olyan feladatokat, amelyeket mások is meg tudnak oldani. Kialakítottunk a magunk számára egy jobb időbeosztást. Eldöntöttük egy Internet alapú információs rendszer kialakítását, amely segítségével napi szintű áttekintést fogunk kapni az egyes projektek alakulásáról. El is kezdtük a megvalósítását.
Mint minden cégvezetőnek, nekünk is sok problémát jelentett a munkatársak kezelése. A konzultáció során több hasznos eszközt kaptunk az emberek kezelésére, ezek közül külön említést érdemel a „nehéz partnerek” jobb kezelése, amit már sikeresen alkalmaztunk is a gyakorlatban, ami sok pénzt jelent számunkra a jövőben.
Először drágának tartottuk az Admiral szakértési díját, de ma már bátran ki merjük jelenteni, hogy a dupláját is megérte volna.
Ajánljuk a Piacképesség Generáló Céges Struktúra Programot minden olyan cégvezetőnek, aki úgy szeretne növekedni, hogy a cégét nagyobb biztonsággal tudja kormányozni, és látni szeretné, hogy a jövőben mit kell ahhoz tennie, hogy kijjebb tudjon vonulni a napi termelésből. Mi elindultunk ezen az úton. Köszönjük a sok türelmet és segítséget!