A Krüger festékbolt 2002-ben jött létre azzal az elképzeléssel, hogy a Dunántúlon hozzunk létre egy olyan festékbolt hálózatot, ami 8-10 boltból fog állni. A tradicionális, háztartásokban használt termékekkel, valamint hideg burkoló termékek és csemperagasztók forgalmazásával foglalkozunk festékboltjainkban.
Azért, hogy elérjük céljainkat, az Admiral javaslatára az első lépéssel, a Piacképesség Generáló Céges Struktúra Programmal kezdtünk 2009-ben.
2008-ban rekord évet zártunk, de sajnos nem láttam a fejlődés folyamatos alakulását, nem igazán voltunk a fejlődésre állítva. Szerettem volna Potencsik Szilárd üzleti szakértő segítségével úgy átalakítani a céges struktúrát, hogy fejlődni tudjunk és megvalósuljon az eredeti cél.
2009-ben a válság az építőipart 35%-ban sújtotta, ez a hatalmas csökkenés a mi kis 3 boltos rendszerünket összeroppantotta volna. Éppen idejében, a válság közepén, amikor elkezdtünk dolgozni Szilárddal, korrigálni tudtuk az összes hibát, amit a múltban elkövettünk. Ezzel az alapvető stabilitás létrejött. Bevételünk nem növekedett az előző évhez képest, de csak 20%-ot csökkent az egyik boltunk bezárását követően, ami nagyon jónak mondható. A bolt bezárását a kezdeti hibák elkövetése okozta részben azért, mert rosszul lett kiválasztva a bolt helyszíne. A bolt bezárása után a másik két bolt átszervezése nagy sikerrel lezárult. Az alkalmazottakat sokkal körültekintőbben választjuk ki. A profit növekedése elérhető, kézzel fogható lesz 2010-ben.
A megtérülés a program végére egyértelmű lett számunkra: a stabilitás és a növekedés útjára állítottuk a céget. A jelenlegi cél 20-25 bolt 4-6 év alatt, ami reálisan elérhető a kidolgozott üzleti programok segítségével.
Minden olyan cégnek, vállalkozásnak ajánlom ezt a programot és az Admirallal való együttműködést, aki hasonló problémákkal küzdött, mint mi. A fejlődés egy egyszerű és könnyen kialakítható dolog, csak meg kell tanulni, amiben az Admirál a segítségére lesz.