látogató számláló
 

PARTNEREINK MONDTÁK:
LISYS ZRT.

Get the Flash Player to see this player.
 

A Lisys Fényrendszer Zrt. 1990-ben alakult, 5 mérnök közreműködésével. Mára 43 főt számláló középvállalattá növekedett.

1990-ben, hasonlóan sok más céghez, elsősorban szakmai alapon szerveződtünk. Ez a 2000-es évek elejéig nagyon jó volt, szépen fejlődött a vállalat. A szakmai tudásunkkal nagyon szép munkákat tudtunk végezni, de arra kevés volt, hogy a megváltozott környezetben egyre több külföldi céggel versenyezve hatékonyan tudjunk dolgozni. Ez kiáltott az után, hogy átszervezzük a céget.

A megnövekedett létszám egyre több személyi problémát is hozott. A piaci verseny élesedésével új technikákat kellett volna alkalmaznunk, melyekkel nem voltunk igazán ellátva. Ezek a problémák vezettek oda, megtetézve a 2008 végén megindult válsággal, hogy külső segítséget vegyünk igénybe.

Matolay Gáborral, az Admiral vezetőjével elkezdtük a Piacképesség Generáló Céges Struktúra Programot. Gábor felmérte a cég sokirányú tevékenységét, a személyzet erősségeit és gyengéit, és minket, vezetőket. Ez volt az egyik legfontosabb, azt gondolom, hiszen a kezdeti „alapító atyák” közül egy kivételével mindannyian a cégnél dolgozunk, így egy 4 fős olyan vezetőgárdával kellett együtt dolgoznia a konzultáció során, akik egyben tulajdonosok is.

A konzultációs munka cégünk nagyon sok területére kiterjedt, olyanokra is, amikre nem gondoltunk. A vezetői kapcsolatainkat is érintettük, és felszínre hoztunk olyan rejtett ellentéteket, amiket csak most tudtunk kimondani és Gábor segítségével nagyon jól kezeltük ezeket. Ez azt gondolom, komoly eredmény volt.

E mellett a konzultáció fő iránya az volt, hogy egy olyan modern vállalati struktúrát hozzunk létre, amely megfelel a XXI. század második évtizedének piaci kihívásainak. Szétbontottuk az értékesítést és a végrehajtást. E mellett nagy eredmény, hogy egy komoly számítástechnikai hátterű kontrolling rendszert építettünk ki. Nagyon komoly ellenőrző és végrehajtó hatalmat adtunk a gazdasági igazgatónknak, így már nem én engedélyezem elnökként a kifizetéseket sem. Ez egy kis kiragadott példa, de jól mutatja azt a mély és komoly változást, amit létrehoztunk.

A munka eredményeit legjobban az mutatja, hogy 2009-ben, ebben a gazdasági válsággal talán legjobban sújtott évben, meg tudtuk növelni az árbevételünket. Ma már nem is erre koncentrálunk, hanem arra, hogy milyen eredményt, milyen profitot ér el a cég és 2009-ben ez is jobb, mint amit 2008-ban elértünk. A cég átlagos fedezet értéke megnövekedett. Kollégáink sem hitték el, hogy el lehet érni az általunk megkövetelt fedezet értékeket a különböző munkatípusoknál. El lehetett érni!

Sokszor kérünk előleget, amit korábban nemigen tettünk. Sokat csökkent ezzel a cég kintlévősége, és kétes kintlévőségeink is minimalizálódtak. Vannak olyan munkák, amikre már merünk nemet mondani és van olyan pont, ami után felállunk. Bizony volt, hogy a felállás után visszajöttek hozzánk, ezt is megértük, noha azt hittük, hogy ezután már soha nem lehet együtt dolgozni.

Összegezve: nagyon komoly változást tudtunk elérni a saját fejünkben és kollégáink fejében. A túl nagy szabadságot megnyirbáltuk, de nem romboltuk le a jó hangulatot a cégben. Kollégáim megértették, hogy a munkafolyamatok ellenőrzése az ő érdekükben is van. Az új ösztönző prémium rendszer is csak akkor működik, ha eredményesen dolgoznak, és a kitűzött célokat elérik.

Úgy gondolom, hogy ezek az eredmények magukért beszélnek. Körülbelül egy éve vezettük be az új rendszert, egy hónapja egy finomítást végeztünk rajta. Remélem, hogy a 2010 legalább olyan eredményes lesz, mint a nagyon nehéz 2009-es évünk volt.

Az Admiral és személy szerint Matolay Gábor konzultációja mindazon cégek számára nagyon hasznos, akik hozzánk hasonlóan egy természetes evolúcióval fejlődő céget visznek, és úgy érzik, hogy valahol valami megtorpant, valahol érzik, hogy nincs rendben, de nem tudják, hogy pontosan mi. Vagy tudják, de nem biztosak benne, hogy azokat a lépéseket kell megtenni, amikre ők gondolnak. Azt javaslom mindenkinek, hogy üljenek le picit beszélgetni Gáborral, és úgy fognak felállni, hogy meggyőződésük lesz: komoly segítséget fognak kapni.

Készüljenek fel rá, hogy nem lesz olcsó, de arra is készüljenek fel, hogy ez meg fogja nekik érni!

A nehéz 2009-es évben nem kellett létszámot csökkenteni. Felelősséget érzünk ezekért a családokért, munkavállalókért. Így a megtérülést ki lehet számolni papíron is, de számunkra még nagyobb érték, hogy ezeknek a családoknak biztos hátteret tudunk hosszú távon adni.

Hajrá mindenkinek, aki az Admiral-al kapcsolatba kerül! Gábor és munkatársai nagyon komoly segítséget tudnak adni egy stabil, korszerű cég kiépítéséhez és egy olyan közép- és hosszú távú stratégia megalkotásához, mely a cégeknek, tulajdonosoknak, munkavállalóknak egyaránt érdeke.




Böröcz Sándor
elnök, tulajdonos
www.lisys.hu

ÜZLETI KLUB

 

A vállalkozások nehézségei
a személyzeti ügyek
területén


 
 A személyzet kezelése
a gyakorlatban


 
- Képes Ön minden kollégáját könnyedén kezelni?

- V
ajon a személyzeti problémák milyen mértékben befolyásolják a cég életét?
 
 
Jöjjön el a következő Üzleti Klubunkra,
és tudja meg a válaszokat
egy gyakorlott cégvezetőtől!


Előadó:
Csepregi Csegő
A BCL Kft. tulajdonosa

 

 Dátum: 2012. március 5., 17 óra
Helyszín: Holiday Inn, Budaörs