A Mapei Kft. Magyarországon 1991-ben indult. Olasz anyacégünk 1937 óta működik, családi vállalkozás, ugyanakkor piacvezető saját szegmensében, közel 2 milliárd EURO árbevétellel. Tevékenységünk építőipari segédanyagok gyártása és forgalmazása. A Magyar Mapei-t 4 fővel kezdtük. A folyamatos fejlődés eredményeképpen mára sok szegmensben piacvezetők vagyunk, 2009-ben 5,6 milliárd Ft forgalmat értünk el, 129 fővel.
1998 óta dolgozunk együtt az Admirallal.
Biztosan más cégvezetőnek is ismerős az az érzés, amikor szorul a gyomra, és közeledve a céghez azt érzi, hogy inkább be se menne. Ilyen érzéseim voltak 1998-ban. Nem tudtam, mi a hiba, azt viszont tudtam, hogy valamit kell tennem. Ezért kezdtünk el dolgozni az Admirallal.
A hosszú évek során sok konzultáción vettünk részt.
Első lépésként kiépítettük a cég struktúráját Matolay Gábor segítségével (Piacképesség Generáló Céges Struktúra Program). Ezután kialakítottuk a monitoring rendszert (Termelés Mérési és Elemzési Gépezet Program), majd bevezettük a pénzügyi tervezést (Cash Flow és Gazdálkodási Gépezet Program). Ezek a mai napig nagyon jól működnek.
Ennek köszönhető, hogy a cég elindult azon az úton, aminek eredményeképpen:
2009-ben 5,6 milliárd Ft árbevételt realizáltunk „mellékeredményként”,
én tisztán látok a cégben
nagy segítséget kaptam, átlendítettek egy olyan holtponton, amiből nem láttam kiutat
az én egészségi állapotom normális tudott maradni ezáltal
a „cég egészsége” is jó
mindenki tudja, mi a dolga a cégben, pontosan lefektetett posztleírásokkal működünk
minden posztot statisztikákkal mérünk,
a statisztikák alapján kezelik a helyzeteket a munkatársak, és kezeltetik a vezetők
nem kevés, kb. 2 millió EURO tartalékkal rendelkezünk amellett, hogy a cég költségei kontrolláltak, likvidek vagyunk és mindenkit ki tudunk fizetni
Szintén ennek köszönhetően több nagy értékű beruházást is megvalósítottunk anélkül, hogy hitelt kellett volna felvennünk.
2005-ben ismét bővítettük az irodaházunkat, és egy, a Mapeihez méltó oktató és bemutató termet alakítottunk ki.
2003-ban a Mapei cégcsoporton belül a Mapei Kft. lett a leghatékonyabb vállalat, ami az eredmény és a céglétszám arányát illeti.
2003-ban cégünk az építőipari piacon elért kimagaslóan eredményes munkájáért belügyminiszteri kitüntetésben részesült.
2006-ban az „Év munkahelye” címet nyertük el – a Microsoft mellett.
Ha röviden össze kellene foglalnom a menedzsment technológia bevezetésének eredményeit, akkor olyan Mapei lettünk, amely a piacán egyre jobban fejlődik, a tulajdonos legnagyobb megelégedésére eredményeket ér el, a munkatársak építik a céget és büszkék arra, hogy a Mapei dolgozói lehetnek.
Legutóbbi konzultációnkon 2009 végén Potencsik Szilárddal dolgoztunk a cég árstratégiáján. A konzultáció sokkal többet adott, mint terveztem, legalább a konzultáció árának 20x-át meghozza, ez biztos. (Kérem, olvassa el kicsit lejjebb részletes beszámolómat erről a programról!)
Az együttműködésünk az Admiral-al és kifejezetten Szilárddal nagyon jó.
Mindenkinek ajánlom őket, aki úgy érez most, hogy szorul a gyomra. Aki azt érzi, hogy megy be a cégbe, de fogalma sincs, most mit fog csinálni, nem tudja, hogyan fogja a cégét fejleszteni, hogyan fog előre menni, vagy fogalma sincs arról, az emberei mit csinálnak, egyáltalán hogyan fogja elérni, hogy az emberei dolgozzanak. Aki erre akar megoldást, forduljon nyugodtan az Admiral-hoz.
A legutóbbi programunk - Ár Stratégia Program - 2009 decemberében zárult, amelyről az alábbi visszajelzést kapta konzulensünk, Potencsik Szilárd:
"Kedves Szilárd! Ez a négy nap, amit együtt töltöttünk nagyon hasznos volt!
Talán a legfontosabb, hogy ezen dolgok rendszerbe való bevezetésétől minimum 50.000.000 Ft többlet forgalmat várok jövőre.
Mivel a konzultáció ennek a töredékébe került, mindenképpen megérte!
Valójában azért döntöttem a konzultáció mellett, mert szerettem volna az árrésünket emelni. Ezt a nem ismert árú termékek árának változtatásával meg is tudjuk tenni, valamint ezen termékek nagyobb mértékű értékesítésével.
További árrés emelést érhetünk majd el, ha a reklámtermékeket megpromózzuk és növeljük az értékesítésüket.
Úgyszintén további árréstömeg növekedést érhetünk el a Reális áramlások táblájának alkalmazásával, amely sokkal tudatosabbá teszi az értékesítőink havi tervezését.
A konzultáció eredményeként megtaláltuk a budapesti terület gyengébb eredményeinek fő okát és ennek kezelésére bővítjük az értékesítői hálózatunkat Budapesten. Ez is fog árréstömeg növekedést eredményezni!
Természetesen javaslom mindenkinek a veled való együttműködést! Szerintem az országban még sok cég van, akiknek Te tudnál segíteni!