látogató számláló
 

PARTNEREINK MONDTÁK:
VINER PACK KFT.



Azért kezdtük el a Termelés Mérési és Elemzési Gépezet Programot, mert szerettem volna tudni pontosan, hogy hol tartunk, mik a lehetőségeink, hogy áll a piacunk.
A cég statisztikai rendszerének kidolgozásával és elemzésével ez megvalósult, és ezentúl magunknak is elő tudjuk állítani ezeket az információkat.
Kaptunk egy olyan eszközt, ami nélkül nem lehet ma céget irányítani, és ezt használni fogjuk a jövőben is. Vezetőtársaim is megértették a statisztikák fontosságát. Most kézzel fogható a rendszerünk és van egy bizonyosságunk, hogy működik, így mindannyian elfogadtuk és egyetértünk a használatában.
Ez a túlélés egyik eleme, és a nyugalomnak is alapvető eszköze. Fontos külön kezelnünk a területeket. Én is azt hittem, hogy jól működünk, és rá kellett nézni az elemzéskor, hogy az egyik terület kissé hanyatlik. A grafikonon ez azonnal és egyértelműen látszik, és tudjuk kezelni. Eddig csak éreztük és később fedeztük volna fel.
A rendszerrel időben észre tudjuk venni a változásokat, ez biztonságérzetet, nyugalmat ad.
Nincs kétségem, hogy megtérül a program, biztos vagyok benne, hogy többszörösen. Kinek mennyit ér a túlélése és a nyugalma? Ez szintén mind megtérülés.
Aki nem hajlandó fizetni azért, hogy tudjon, tudja-e, hogy mennyit fizet azért, hogy nem tud?
A vállalkozók túlnyomó többségének ajánlom ezt a programot, és remélem, a jövő generáció már az iskolában fogja elsajátítani ezt.
Ajánlom az Admiralt és ezt a programot minden cégvezetőknek, akinek nyugtalan éjszakái vannak, és annak, aki szeretne többet elérni vagy szeretné jobban vezetni a cégét.
Eredetileg volt bennem egy általános bizalmatlanság, hogy mit adhat ez a cég, vagy csak pénzbe kerül, de az ember egy szintre elér és látja, hogy szüksége van erre a tudatosságra, kell fejlődnünk. Köszönöm.


Vincze Jenő
tulajdonos, ügyvezető



Számomra és a Cég számára nagyon fontos volt az elmúlt hetekben együtt elvégzett program.
Nagyon pontosan kidolgoztuk, felállítottuk és elemeztük a Céges statisztikákat.
Az árbevétel statisztikával megnéztük, milyen irányba haladunk. Az árbevétel megoszlás statisztikával előre látjuk, hogy melyik területünk növekszik és hol kell sokat javítanunk. A vevők elemzésénél is érdekes volt látni, hogy melyik vevőnk milyen forgalmat ért el az elmúlt időszakban és milyen irányba halad, a csökkenő forgalmúaknál időben közbe tudunk avatkozni.
A pénzügyi statisztikák felállítása is új információkhoz juttatott minket, amelyeknek a segítségével a jövőben könnyebben tudjuk beruházásainkat tervezni.
A készlet statisztikák felállításával készleteinket mindig optimális szinten fogjuk tudni tartani, ezzel hiteleinket tudjuk csökkenteni.
A Termeléssel kapcsolatos statisztikák felállítása ma már nélkülözhetetlen Cégünk eredményessége érdekében.
Cégünknek az összes statisztika felállítása nagyon fontos, hogy tudjuk, milyen irányba haladunk és előre fel tudjunk készülni az esetleges veszélyekre.
Nekem pedig nagyon tetszik az új feladat, én nagyon szeretem az ilyen kihívásokat.
Nagyon köszönöm a munkátokat!


Vincze Jenőné
tulajdonos, pénzügyi vezető



Nagyon tetszett a programban, hogy a pénzügyi tartalékok képzését beindítottuk. Ezt magánemberként már elkezdtem kb. egy éve, és nagyon jó, hogy a cégben is megvalósult. Így fölösleges bankköltséget sem kell fizetni, és váratlan helyzetekben lesz mihez nyúlni. Piaci előnyt is jelent a céltartalék, például beszállítóknál jobb pozíció elérésében.
Jónak tartom a statisztikai rendszert és hogy grafikonokkal tudjuk mutatni a dolgozóknak is a termelési adatokat. Könnyebben áttekinthető lesz, egyébként hajlamosak lennénk a számokban elveszni, és azt hinni, hogy van fejlődés, így viszont egyértelműen látszik, hogy mik a tendenciák, miben van fejlődés vagy visszafejlődés.
Újabb fontos feladatokat találtunk, amiket megvalósítunk. A leghasznosabb, hogy a műszakvezetői, üzemvezetői feladatok, elvárások tiszták lesznek, és valóban olyan embereket teszünk posztra, akik ezeket végigviszik. Ez régi probléma volt.
Az irodában is jó, hogy végre lesz egy új ember, aki segíti a munkánkat.
Sokkal termelékenyebb gyártást, hatékonyabb cégműködést érünk így el, számunkra, vezetők számára sokkal átláthatóbb lesz a cég fejlődése. Össze tudjuk hasonlítani a területeket. Ez pozitív fejlődést eredményez, így a program nagyon megtérül számunkra.
A teljesítménybérnek is megteremtettük az alapjait az adatokkal, így nagyobb mennyiségű termelést tudunk elérni ezáltal is. A meglévő emberekkel is nagyobb termelést tudunk elérni, a fejlesztési céljainkkal összhangban.
A saját munkánk is szervezettebbé, hatékonyabbá vált, így fennmarad időnk újabb tevékenységekre, új termék bevezetésre, piacszerzésre, fejlesztésre.
Jó fejlesztési ötleteim is születtek a program során.
Csak a konkurenciánknak nem javaslom a programot, hiszen akkor ők is erősödnének :)


Erdősi István
tulajdonos, termelési vezető
 
ÜZLETI KLUB

 

A vállalkozások nehézségei
a személyzeti ügyek
területén


 
 A személyzet kezelése
a gyakorlatban


 
- Képes Ön minden kollégáját könnyedén kezelni?

- V
ajon a személyzeti problémák milyen mértékben befolyásolják a cég életét?
 
 
Jöjjön el a következő Üzleti Klubunkra,
és tudja meg a válaszokat
egy gyakorlott cégvezetőtől!


Előadó:
Csepregi Csegő
A BCL Kft. tulajdonosa

 

 Dátum: 2012. március 5., 17 óra
Helyszín: Holiday Inn, Budaörs